Ez a blog azért jó dolog, mert amikor írom, magam is megkönnyebbülök.
De az igazán jó benne az, hogy azáltal, hogy közzéteszem, bárki elolvashatja, aki hasonlóan szenved, és azt érezheti, hogy nincs egyedül.
Mert valljuk be, hogy a környezetünkben általában (szerencsére) nem nagyon vannak sorstársaink, akik szintén elveszítették fiatal gyerekeiket.
De az internet és a blogolás meszire elviszi a gondolatokat, és megtalálja azokat, akik számára vigaszt jelent, ha nincsenek egyedül.
Sokan olvassák a blogomat, látom a statisztikákból itt a felületen. De nem a számszerűség érdekes, ez nem verseny.
Bárcsak senki sem olvasná!
Bárcsak senkit nem érdekelne és érintene ez a téma, mert nem lennének betegségek és balesetek, amelyek bármelyik anyának is elrabolnák az élete értelmét!
De sajnos vannak.
Eddig már néhány anya fel is vette velem a kapcsolatot, pár körös levelezés erejéig megosztották velem a gondolataikat.
Legutóbb egy anya azt is megosztotta velem, hogy a 40 évesen elhunyt fia emlékére verseket íratott.
Ez annyira szívhezszóló dolog!
Attól az anyától is megkapó, aki maga nem írt soha verset, de kazalba öntött gondolatait átadta egy költőnek, aki verses szerkezetbe foglalta, és csodás alkotásokat hozott létre.
Meg a költőtől is nagy tett, mások érzelmeit és gondolatait versbe önteni.
Megkérdeztem, megoszthatom-e a blogon a műveket.
Örömmel teszem, nagyon szépek.
És talán vannak más anyák is, akik ugyanígy éreznek.
Ferike elmenetelének 1. fordulójára
Jaj, Drága Kisfiam! Még mindig sír a lelkem,
mióta elmentél, megnyugvást nem leltem.
Milliónyi kérdés kínoz, nem hagy nyugton,
okát nem sikerült máig sem megtudnom!
Nem tudom, hogy élem túl ezt az egészet,
élőn pusztít engem a fájó enyészet.
Nem vagy már mi velünk, messzire utaztál,
szerető szívünkben fájó nagy űrt hagytál.
Az eszem tán érti, de lelkem fel nem fogja,
s talán elfogadni már sohasem fogja!
Nem tud megbékélni a sok-sok "miért"-el,
hogy a válasz akkor, időben nem ért el.
Miért is nem láttam a jeleket rajtad,
tán óvón előlem titkolni akartad,
Miért nem éreztem időben a veszélyt,
velem sosem adtad volna fel a reményt!
Én nem is kérdeztem, nem hittem, hogy baj van,
s nem lehettem véled fontos pillanatban.
Miért titkoltátok el? Annyira sajnálom!
Azóta nehezen jön szememre álom.
Hisz egy anya hite nagyon erős gyógyír,
szeretete sok szép meggyógyító szót bír?
Tudom, hogy kímélni, óvni akartatok,
de most sok a kérdés, s tőlük veled halok.
Okokat keresek, sehol nem találok,
s nem tudom elhinni, hogy ne lenne rá ok!
Talán véletlen volt? Balszerencse révén?
Nem fogadhatom el, nem érthetem meg én!
Annyira hiányzol! Szívünkben élsz tovább!
Bár hallhatnánk hangod, bár láthatnánk csodát!
Álmainkban gyakran vissza-visszavárunk,
legalább ott legyél gyakran vendég nálunk!
Aranyosi Ervin: Ferike elmenetelének 2. évfordulójára
Elmúlt már két év nélküled, csak nem nyugszik a lelkem,
alig csökkent a fájdalom, vigaszt máig sem leltem.
Sok mindent újra éltem én, és át is értékeltem,
megannyi kérdés felmerült, üresség kong csak bennem.
A múltból annyi pillanat van ma is rám hatással,
nem mindig tudom mit tegyek a sok-sok tanítással.
Elvittél olyan helyekre, hová nem lennék képes,
hová nem jutnék nélküled, s nem lenne lehetséges!
Ráébresztettél annyiszor, hogy tisztán, szívvel lássak,
így lettem én is részes másnak látszó világnak,
gy tettem szert különböző, szép megvilágításnak,
tőled tanulva láthattam a világot is másnak!
Tanultam bölcs gondolkodást, szemléletváltást tőled:
Nem az a fontos, amit látsz, csak mit vált ki belőled.
Hogyan is vagyunk képesek megélni azt a mában?
ha figyelünk, mit érzünk meg az emberek szavában.
Hogy hatnak ránk súlyos szavak,mások viselkedése,
tudásunk, értelmezni azt, oly sokszor nem kevés-e?
Hogy ugyanaz a történet, mást jelent ennek, s annak,
Egyik embernek élmény lesz és érzi nagy kalandnak,
Míg másiknak reménytelen, megélve porba sújtja.
El nem viselhető dolgok, beteggé tevő útja,
Tragédiát idéz elő, s az ember nem is érti,
de próbál tenni ellene, s a sorsát megkísérti!
Keresem még az okokat, mért történt ez meg mégis,
miért tört ketté életed, mért döntött így az ég is?
Mért mentél el olyan korán, nincsen rá magyarázat!
Én lázadoznék ellne: -Igaztalan gyalázat!
Sokan mondják, hogy ami jön, azt úgy kell elfogadni,
okkal történik meg velünk! De nem tud nyugton hagyni!
Tudom el kell engedjelek, de vissza húz a szívem,
számomra fel nem fogható, miért is történt minden.
Szeretném visszafejteni fonál-okát a ráknak,
tudva, a betegség mögött lelki fájdalmak állnak.
Hiába megtapasztalás, mindaz mit én is éltem,
nincs egyforma reakció, s túlélni? Az sem érdem!
A napi lelkiállapot másik lelkektől függhet,
egyedi érzékenységünk határoz meg bennünket. .
Bizony a lelki sérülés okoz valóban rákot,
ha váratlan, elszigetelt és feldúlja világod!
Hőn szeretett, Drága Fiam, ez az út nem a tiéd volt,
az út mögötted leomlott, sok köve szana-szétszórt.
Végig akartál menni rajt, és nem fordultál vissza,
nyomodban édes jó anyád, a bánat könnyét issza.
Csodálatos gyermek voltál, örökké élsz szívünkben,
álmunkban gyakran visszatérsz, óriás maradsz szemünkben.
És tudjuk, most már jó helyen, csillagként fentről nézel,
köszönjük, hogy voltál nekünk, s tudjuk, hogy velünk érzel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése