Eltelt négy év és három hónap a fiam halála óta, de a feldolgozás folyamatában még mindig csak az elején tartok.Be kell vallanom, hogy voltak ezalatt olyan mélypontok, amelyekre visszemlékezni is szörnyű.
Eljutottam a tengerpartra, majdnem két éve a szerencsésekkel együtt, akik ezt megengedhetik maguknak, a télben a nyárba utaztunk a párommal, Izraelben nyaraltunk.
Sosem mondtam el senkinek, de akkor úgy úsztam be a tengerbe naponta, hogy bele akartam veszni a víz végtelenségébe, és nem akartam visszatérni.
A párom a parton várt rám, aggódva (miért úszom olyan messzire) de minden nap visszaúsztam.
Visszatartott a félelem és a felelősségérzet, mert ezzel őrá tettem volna át azt a hatalmas terhet, amit én úgy éreztem, nem tudok elviselni.
Abban az időszakban jöttem rá, hogy mekkora tehetetlenség vezérel, hogy bár a világ lakosságának egy százalékába tartozom, aki egyáltalán megengedheti magának a tengeri úszást télen, szuicid gondolatok gyötörnek, vagyis a nagy relatív jólétben sem tudok mit kezdeni magammal.
Akkor már nem szerettem a munkámat.
Csak magamnak vallottam be, de egyre kevésbé érdekeltek mások, az ügyfeleim hozzám képest apró gondjai, és nehéz volt lelkesedést és energiát sugározni, amiből nekem is kevés volt.
Kifulladt a lendület, ami hajtott még jó darabig...
A párom és a családom mellettem volt ugyan, de az önvád és önmarcangolás még mások vádló tekinteténél vagy viselkedésénél is nagyobb feladatot ad.
Pályát váltottam, azóta Angliában élek, és másoknak segítek.
A napokban jutott az eszembe, hogy a hátrahagyott coach-életemből van egy fontos elem, amit saját magamra, erre a gyászfeldolgozással járó önmarcangolásra is alkalmazhatnék.
A Key Performance Indicator (hogyan mérhető objektíven a teljesítmény) témában szerettem egy bibliai utalást használni Pál Apostol Korintusiakhoz írt első leveléből, annak bizonyítására, hogy minden mérhető, még a mérhetetlen szeretet is!
Gyakran idézett esküvői elem, talán a nem bibliaolvasók is találkoztak már vele.
A szeretet türelmes, szoktuk mondani a türelmetlen embereknek, ha sürgetnek minket...
Eredetileg úgy szól, hogy a szeretet hosszútűrő, nem hivalkodik, nem kérkedik és nem keresi a maga hasznát...
Tovább is van, mondjam még?
„A szeretet
•türelmes,
•jóságos,
•a szeretet nem irigykedik,
•a szeretet nem kérkedik,
•nem fuvalkodik fel.
•nem keresi a maga hasznát,
•nem gerjed haragra,
•nem rója fel a rosszat.
•Nem örül a hamisságnak,
•de együtt örül az igazsággal.
•mindent elfedez,
•mindent hisz,
•mindent remél,
•mindent eltűr.
•A szeretet soha el nem múlik…
(1 Kor 13, 4-8)
Azt bizonyítottam vele, hogy ha valami pontosan definiálható, akkor mérhető is.
És önmarcangolás helyett íme, használható is!
Bár nem vagyok alpvetően türelmes, a gyerekekkel mégis kialakul bennünk valami elfogadható türelmesség: "Vedd fel már a cipőd, na jó segítek" - féle.
A szeretet teli van jóindulattal és büszkeséggel, önzetlenséggel, a sikerekkel együtt-örüléssel, hittel és reménykedéssel, soha el nem múló érzésekkel! Sosem volt rményvesztett a szeretetem, még a legsötétebb órákban sem, amikor nyáron egy besötétített szobában ápoltam és vigasztaltam, miközben a facebookon mások a nyaralási fotóikat tették közzé....
De ha végignézem az alábbi listát, el kell ismernem, nem azért mindenben adnék magas pontszámot magamnak:
- Szeretek "kérkedni", büszke vagyok arra, ha valamit elérek. (Tibi is büszke ember volt, és jogosan, mert volt mire. Négy nyelvet beszélt, Barcelonai kezelése fél éve alatt alapszinten spanyolul is megtanult.)
- Sokszor volt hogy haragra gerjedtem, szenvedélyes ember vagyok, nem titkolom az érzéseimet. De ez nem mély harag, csak amolyan "megharagudás", jó szándék vezérli. Nem hiszek abban, hogy mindent dícsérni kell....
A Tibi iránti szeretetem mérhetően végtelen!
