Én az elmúlt öt év fájdalma, önmarcangolása és gyásza alatt, bár mélyen bizakodtam, valójában nem hittem, hogy valaha is megtalálom a lelki békémet.
A legutóbbi blogbejegyzésemen is azt látom, hogy nagyon mélypontra jutottam pár hete.
Bár évek óta küzdök azzal, hogy talpra álljak, persze nem passzívan, hanem folyamatos pörgésben tartva magamat.
Vállalkozásokhoz csatlakoztam, új üzleti modelleken dolgoztam rengeteget - de tulajdonképp sikertelenül.
Bár az aktivitás, a pörgés hasznossá tett és kitöltöttea napjaimat, nem tett sikeressé és főleg nem tett boldoggá.
Aztán két éve Angliába költöztem, az itteni élet és a munkám pezsgése sokáig tartott a felszínen.
Intellektuálisan és fizikailag is összeszedtem magam, de az üresség továbbra is bennem volt.
Aztán jött a koronavírus, ami megregette az egész világot.
Emberek százai-ezrei halnak meg, és bár a statisztikás szerint a kor előrehaladtával nő a halálozás esélye, a velemkorúakat és a fiatalokat is is pusztítja.
Sok fiatal ápolónő halt meg a kórházakban ahol először gyógyítottak, utána megbetegedtek, majd belehaltak.
Az, hogy ma a halál - a fiatalok halála is - tömeges méreteket öltött, és az, hogy ez globális, vagyis nem lehet előle a Bahamákra menekülnie a kőgazdagoknak sem, nem vigasztal.
Az, hogy tömegesen halnak meg fiatalok is, nem teszi Tibi halálát elfogadhatóbbá.
De ebben a világban, amiben ma élünk a koronavírus óta, két dolog felértékelődött.
- Az egyik a biztos és kiszámítható munkaviszony és jövedelem.
- A másik a nyugodt, a világ problémáitól távoli és védett lakóhely.
És én most a sors kegyelméből mindkettőt megtaláltam.
Bár az utóbbi hetek elsodorták a londoni vállalkozásomat, a legnehezebb pillanatokban, amikor még új lakást is kellett keresnem, és új munkahelyet (bejelentett munkát) is, de mielőbb, egyik napról a másikra ugyanazon az ügynökségen keresztül, amelyik a színésznő mellett ajánlott munkát, egy vidéki, dél-angliai családnál kaptam bentlakásos munkát!
Ez a vidékre költözés nem egyszerű persze. Elveszítettem a pezsgő nagyvárosi életet Londonban, a színházi showkat, a shoppingolást, de nem sajnálom a tömött és költséges londoni metrót, és a drága és ócska albérleteket.
Most egy tágas "vidéki szállodai" - szerű szobám van saját fürdőszobával. Egy csodás és okos kisbabám, akinek a fejlesztése élvezet.Nagyokat sétálunk a húsz percre levő templomkerthez, a nap csodásan süt, itt senki nem hord maszkot, az egész apokaliptikus világtól távol egy csendes búvóhelyen lakom.
Eléggé stresszmentesen.