A gyermekem halála óta eltelt idő óta sok mindenen mentem keresztül.
Bár megdöbbentő és
közhelyes, de azóta egészen más szinten tudom értékelni az emberi
kapcsolataimat. Azt is mondhatnám, hogy azóta "elvált az ocsú a tiszta búzától", és már tisztán látok, torzítástól mentesen.
Vagyis ez a családi
tragédia megszűrte körülöttem az igaz barátságokat a hamis érdekektől, és már
nemcsak "tükör által, homályosan látok", hanem egyre tisztábban!
Pál Apostol Korintusbeliekhez írt levelének legidézettebb, 13. része így ír
erről:
10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy
gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig
férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor
pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig
úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három;
ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
Eljött hát a gyásszal és
az ezzel együtt járó rengeteg önmarcangolással és önelemzéssel az az idő is,
amikor visszatekintve egyszerre kitisztult a kép, mert sorra megmérettek a barátaim, és kiesett a rostán, aki nem bizonyult méltónak arra, hogy barátnak neveztessen.
És mielőtt ezt jobban kifejtem, azt is elmondhatom, hogy ez a krízis új
barátságokat és hihetetlenül mély emberi kapcsolatokat is épített körülöttem!
Olyan emberekkel, akikkel mondjuk addig csak szakmai szálak fűztek össze,
Kiderült, hogy egy láthatatlan, emberi, érzelmi szál is összeköt velük, és
igazán bizonyosságot nyert az, hogy számíthatok rájuk.
Először is, a Facebookon sokan biztosítottak részvétükről, ami akkor nagyon
nyomasztóan szép volt, annyira, hogy nem is tudtam válaszolni rájuk és megköszönni.
Még fél évvel a gyászhír után is észrevettem olyan üzenetet, ami a nagy
tömegben nem tűnt fel korábban, és nem válaszoltam meg jó darabig. De amikor
észrevettem, hogy hopp itt is egy olvasatlanul hagyott üzenet, akkor gyorsan
szabadkozva megköszöntem, és mindenki azt jelezte vissza, hogy persze, megérti.
Az pedig, hogy a Facebookon - vagy például most itt egy blogon - meg tudom
osztani a világgal az érzéseimet, számomra gyógyír. De amiért teszem. az mégsem a
saját vigasztalásom. Sokkal inkább abból a felismerésből fakad, hogy mennyire
nincsenek, vagy milyen hiányosak a gyász feldolgozását segítő fórumok.
De kik is azok, akiknek
nagyon sokat köszönhetek, és nagy szerepet játszottak abban, hogy ma itt
vagyok, viszonylag egészséges lélekkel?
Kezdjük mindjárt Hajnival, akivel évek óta van erős szakmai kapcsolatom. És
ez a kapcsolat az utóbbi két évben, épp a fiam halálával kapcsolatban
kifejezett együttérzésének köszönhetően egy sokkal erősebb minőségű,
emberi-baráti kapcsolattá érett.
Nem hagyhatom ki a visszatekintésből Józsit sem, akivel szintén több éves
szakmai kapcsolatunk alakult igazi támogató barátsággá. Nemcsak engem tépázott
meg az utóbbi két év. Őt sem kímélte az élet - egyszerre vált romossá a családi
élete és a munkája is. És emellett szakmaibeli kollégámmá fejlesztette önmagát,
aminek során sokszor osztottuk meg egymással a legnagyobb szakmai dilemmáinkat.
És eközben egyre jobban megértettük és támogattuk egymást, olyannyira, hogy
nemrég ezt a számomra kivételesen megtisztelő visszajelzést küldte nekem:
"Szeretném ha tudnád, hogy Te vagy nekem a barátom, a mentorom, a
tanácsadóm, a coachom. Nagyon büszke vagyok rá, hogy már öt éve mondhatom ezt
el, és ahogy telik az idő egyre jobban ugy érzem, hogy Te vagy akiben mindig
bízhatok, akire mindig számíthatok. Te vagy az aki a példaképem abban, hogy
mindig előre nézz, de ne felejtsd el a múltat.”
Nem maradhat ki ebből a felsorolásból Diana sem, akit egy nagyon nehéz
helyzetben ismertem meg - egy tréningen, amit 10 nappal a fiam halála után
tartottam, rengeteg kétséggel a szívemben. Nem sokan láthatták rajtam, hogy
valami gond van. De ő a mosolygós arcom mögött észrevette a szemem
szomorúságát, és megérezte, hogy van valami nagy titok - amit akkor nem tudott
megfejteni. Később elmondta, hogy mindezt már akkor meglátta rajtam, és ezt a
beszélgetést sok másik követte. Időközben szakmai kapcsolat is kialakult
közöttünk, felkért konzulensének a másoddiploma - munkájához, és azóta is
össze-összefutunk.
Ezt az örömteli
felsorolást pedig a párom koronázza meg. Egy éve nem gondoltam volna, hogy az a
kitartó támogatás, amit tőle kapok három éve folyamatosan és töretlenül, ilyen fontossá és
megkérdőjelezhetetlenné fog válni az életemben. Épp a tragédia az, ami
nyilvánvalóvá tette, hogy az ilyen kapcsolat ritka és nagyon értékes. Éppen a
tragédia az, ami annyira egymás felé sodort bennünket, és ami elszakíthatatlanná
tette a köztünk lévő köteléket!
Végül pedig fontos megemlítenem azt a nőt, akit korábban barátnőmnek sőt
legjobb barátnőmnek (!) tartottam, és akivel közös üzleti vállalkozásba is fogtunk,
de kiesett a rostán!
Mert amikor baj volt, nemhogy emberi szót vagy megértést kaptam volna tőle, sőt éppen ellenkezőleg. A gyerekem utolsó heteiben - amikor már azt sem tudtam,
mit kívánjak, a gyerek kínjainak meghosszabbítását vagy inkább a megváltást - ő
naponta zaklatott hosszas SMS-ekkel, hogy valamit még korábban ígértem neki és "lám,
már megint nem tartom be" amit ígérek, satöbbi... És amikor erre válaszul
megírtam, hogy a gyerekem itt haldoklik mellettem, ezért ezzel most nem tudok
foglalkozni, ő nemhogy visszafogta volna az agresszivitását, de még
újratámadott, sőt ügyvédet is fogadott ellenem...
Ez a mohóság és követelőzés, sőt az empátia teljes hiánya annyira
leblokkolt, hogy sokáig teljesen a hatása alatt voltam. Nagyon megviselt.
Sokáig tartott.
A gyászt iszonyú nehéz
kiheverni vagy feldolgozni. De talán még ennél is nagyobb veszteség egy élő
emberben ekkorát csalódni!
Egy élő emberben, aki
maga is anya, de nem lát túl a saját kicsinyes érdekein és a vélt sérelmei
feletti bosszúvágyán.
De összességében, visszatekintve
tényleg elmondhatom, hogy a fiam halála révén egyszerre kitisztult a kép,
megmérettek a barátaim, új barátokra leltem, és kiestek a szitán, akik nem
bizonyultak méltónak arra, hogy barátoknak neveztessenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése