HOGYAN SEGÍTHETSZ EGY GYÁSZOLÓNAK?

HOGYAN SEGÍTHETSZ EGY GYÁSZOLÓNAK?


Rendszerint sokan vesznek minket körül, amikor gyászolunk, mégis végtelenül egyedül érezzük magunkat, azt érezzük, egyedül vagyunk! Ez egy érzékeny lelkiállapot, amelyben egyszerűen nem vesszük észre a segítséget kínáló kezeket. Akik pedig körülvesznek minket, rendszerint nem is tudják, mi az, amivel segíthetnek, és mi az, ami felkavaró lehet.

Hogy barátaid, szeretteid ne érezzék magukra hagyottnak magukat, szeretnék néhány fontos dolgot a figyelmedbe ajánlani, és néhány tévhitet eloszlatni arról, mivel segíthetsz.


1. HOZD FINOMAN SZÓBA!

Sokszor azt gondoljuk, jobb nem beszélni a veszteségről, mert az csak felkavarja a gyászolót. Ez nem így van. A gyász legellentmondásosabb felismerése, hogy ha már senki nem beszél arról, akit elvesztettünk, akkor mi is el fogjuk felejteni őt! Kapaszkodunk hát az emlékezésbe, vagyis nem akarunk felejteni, ragaszkodunk az elvesztett szerettünk emlékéhez. Ha egy kedves korábbi emlékeddel hozod szóba az elvesztett párt, gyermeket, vagy szülőt, ezzel finoman bátorítást adsz annak, hogy emlékezzetek együtt róla. Ha a gyászoló eltereli a témát, persze hagyd, hadd tegye! Eljön az ideje.

2. KÍNÁLD FEL A SEGÍTSÉGEDET!

Ez a legtöbbször - valamilyen suta módon - szóba kerül. Légy konkrétabb! Kínáld fel konkrétan, milyen segítséget ajánlasz! Túl általános, és közhelyes azt mondani, hogy "ha segítségre van szükséged, szólj". Ez az, amit udvariasan megköszön a gyászoló, és maga is elfelejt. A gyász egy érzékeny állapot, amikor zárkózottabbá válik mindenki. Mondj konkrétumokat a gyászolónak, például: "az ügyintézésben szívesen leveszem a válladról a teendőket" vagy "szívesen beszélgetek veled hetente egy-egy órát, csak hívj" stb.

3. KÉRJ A GYÁSZOLÓTÓL SEGÍTSÉGET!

Talán ez a legmeglepőbb tanács. Amikor valaki elveszíti a társát, gyermekét, szülőjét, akkor hirtelen rázuhan az a felismerés, hogy már nem fontos, és már nincs szükség rá többé! Amikor viszont valakitől segítséget kérnek, azzal azt éreztetik vele, hogy fontos. (Lásd Dale Carnegie Sikerkalauz c. könyvét - de az egy másik téma.) Ha segítséget kérsz tőle, megerősíted, hogy most is fontos, hogy ő van, mert teendője, feladata van.

4. NE KÉRKEDJ A SAJÁT BOLDOGSÁGODDAL!

Emberi gyarlóságunk, hogy szeretjük örömeinket megosztani a világgal. Megosztjuk a nyaralásunkról készült boldog fotókat, közzétesszük örömeinket, és azt hisszük, hogy ez másoknak is örömet okoz. De rendszerint inkább irigységet vált ki, és valljuk be, az is a célunk, hogy irigyeljenek. A gyász legszorongatóbb érzése, hogy "amíg én ilyen boldogtalan vagyok, mások élete csupa öröm". Ezért nem tud egy gyászoló úgy örülni más gyerekének, és más örömének sem akar részesévé válni. Ezért nem játszik szívesen a rokon gyerekekkel, akik korábban pedig felvidították. Ezen túl kell lenni, idő kell hozzá.

5. NE ÍTÉLKEZZ!

Könnyű megmondani kívülállóként, milyen formai és tartalmi előírásai vannak a mély gyásznak. Szerencsére már kevésbé formális világban élünk; nem kell egy évig feketében járnia senkinek, ha nem érzi belülről ennek a vágyát. De joga van talpig feketében járni bárkinek, aki így tudja megélni azt, hogy már semmi sem olyan körülötte, mint régen. Eljön az idő mindenre, a gyász levételére is. Lehet hogy fél év, lehet, hogy két év kell hozzá, lehet, hogy egy élet sem elég. Az első tavasz, az első születésnap fordulópontot jelenthet.

6. FIGYELD A TÁRGYAKAT!

A gyászhoz s a halál közeledtéhez érve egyre jobban eltávolodunk a tárgyaktól - egyfajta aszketikus módon. Halálos betegen a korábban fontos ruhadarabok, könyvek egyre inkább felesleges kacattá válnak a szemünkben. A gyászoló is megéli ezt az eltávolodást, szerettével együtt. Amikor már lassan ismét gyarló örömet tud érezni egy új, szép tárgy iránt, legyen az könyv, cipő, vagy márkás karóra, akkor egy fontos fordulóponthoz érkezett a gyász feldolgozása. A gyarló életöröm élvezete az élet szeretetének visszatértét jelzi. Ehhez is idő kell...

7. MUTASD KI A SZERETETEDET!

A gyász rendszerint az elhunyt egész környezetét megrázza, sok kérdőjel, önvád és ki nem mondott hibáztatás veszi körül a szeretett személy egész környezetét. Légy te az, aki kimondod, hogy az élők milyen fontosak, sőt egyre fontosabbak. Nyilvánítsd ki a szeretetedet és ragaszkodásodat, ahogyan csak tudod, még ha ez látszólag lepereg is a gyászolóról.

NB

NB:
AZ ALÁBB KÖZÖLT BLOGBEJEGYZÉSEK EGY RÉSZÉT A KORÁBBAN KÉZZEL ÍROTT NAPLÓMBAN JEGYEZTEM FEL A GYÁSZ FELDOLGOZÁSA FOLYAMÁN. AZÓTA SOK-SOK ESEMÉNY VITT ELŐRE, ÉS MOST ITT VAGYOK, HOGY MÁSOKNAK IS SEGÍTSEK. FELISMERVE, HOGY SZERETTEINK HALÁLA AZÉRT VAN, HOGY MÉLYEN MEGÉRTSÜK AZ ÉLET ÉRTELMÉT:
HOGY TÖRŐDJÜNK TÖBBET AZ ÉLŐKKEL!

2017. május 9., kedd

Ocsút a tiszta búzától

A gyermekem halála óta eltelt idő óta sok mindenen mentem keresztül.


Bár megdöbbentő és közhelyes,  de azóta egészen más szinten tudom értékelni  az emberi kapcsolataimat. Azt is mondhatnám, hogy azóta "elvált az ocsú a tiszta búzától", és már tisztán látok, torzítástól mentesen.



Vagyis ez a családi tragédia megszűrte körülöttem az igaz barátságokat a hamis érdekektől, és már nemcsak "tükör által, homályosan látok", hanem egyre tisztábban!


Pál Apostol Korintusbeliekhez írt levelének legidézettebb, 13. része így ír erről:

10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. 
  11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. 
  12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. 
  13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. 

Eljött hát a gyásszal és az ezzel együtt járó rengeteg önmarcangolással és önelemzéssel az az idő is, amikor visszatekintve egyszerre kitisztult a kép, mert sorra megmérettek a barátaim, és kiesett a rostán, aki nem bizonyult méltónak arra, hogy barátnak neveztessen.

És mielőtt ezt jobban kifejtem, azt is elmondhatom, hogy ez a krízis új barátságokat és hihetetlenül mély emberi kapcsolatokat is épített körülöttem! Olyan emberekkel, akikkel mondjuk addig csak szakmai szálak fűztek össze, 

Kiderült, hogy egy láthatatlan, emberi, érzelmi szál is összeköt velük, és igazán bizonyosságot nyert az, hogy számíthatok rájuk.


Először is, a Facebookon sokan biztosítottak részvétükről, ami akkor nagyon nyomasztóan szép volt, annyira, hogy nem is tudtam válaszolni rájuk és megköszönni. 
Még fél évvel a gyászhír után is észrevettem olyan üzenetet, ami a nagy tömegben nem tűnt fel korábban, és nem válaszoltam meg jó darabig. De amikor észrevettem, hogy hopp itt is egy olvasatlanul hagyott üzenet, akkor gyorsan szabadkozva megköszöntem, és mindenki azt jelezte vissza, hogy persze, megérti.

Az pedig, hogy a Facebookon  - vagy például most itt egy blogon - meg tudom osztani a világgal az érzéseimet, számomra gyógyír. De amiért teszem. az mégsem a saját vigasztalásom. Sokkal inkább abból a felismerésből fakad, hogy mennyire nincsenek, vagy milyen hiányosak a gyász feldolgozását segítő fórumok.

De kik is azok, akiknek nagyon sokat köszönhetek, és nagy szerepet játszottak abban, hogy ma itt vagyok, viszonylag egészséges lélekkel?

Kezdjük mindjárt Hajnival, akivel évek óta van erős szakmai kapcsolatom. És ez a kapcsolat az utóbbi két évben, épp a fiam halálával kapcsolatban kifejezett együttérzésének köszönhetően egy sokkal erősebb minőségű, emberi-baráti kapcsolattá érett.

Nem hagyhatom ki a visszatekintésből Józsit sem, akivel szintén több éves szakmai kapcsolatunk alakult igazi támogató barátsággá. Nemcsak engem tépázott meg az utóbbi két év. Őt sem kímélte az élet - egyszerre vált romossá a családi élete és a munkája is. És emellett szakmaibeli kollégámmá fejlesztette önmagát, aminek során sokszor osztottuk meg egymással a legnagyobb szakmai dilemmáinkat. És eközben egyre jobban megértettük és támogattuk egymást, olyannyira, hogy nemrég ezt a számomra kivételesen megtisztelő visszajelzést küldte nekem: 

"Szeretném ha tudnád, hogy Te vagy nekem a barátom, a mentorom, a tanácsadóm, a coachom. Nagyon büszke vagyok rá, hogy már öt éve mondhatom ezt el, és ahogy telik az idő egyre jobban ugy érzem, hogy Te vagy akiben mindig bízhatok, akire mindig számíthatok. Te vagy az aki a példaképem abban, hogy mindig előre nézz, de ne felejtsd el a múltat.”

Nem maradhat ki ebből a felsorolásból Diana sem, akit egy nagyon nehéz helyzetben ismertem meg - egy tréningen, amit 10 nappal a fiam halála után tartottam, rengeteg kétséggel a szívemben. Nem sokan láthatták rajtam, hogy valami gond van. De ő a mosolygós arcom mögött észrevette a szemem szomorúságát, és megérezte, hogy van valami nagy titok - amit akkor nem tudott megfejteni. Később elmondta, hogy mindezt már akkor meglátta rajtam, és ezt a beszélgetést sok másik követte. Időközben szakmai kapcsolat is kialakult közöttünk, felkért konzulensének a másoddiploma - munkájához, és azóta is össze-összefutunk.

Ezt az örömteli felsorolást pedig a párom koronázza meg. Egy éve nem gondoltam volna, hogy az a kitartó támogatás, amit tőle kapok három éve folyamatosan és töretlenül, ilyen fontossá és megkérdőjelezhetetlenné fog válni az életemben. Épp a tragédia az, ami nyilvánvalóvá tette, hogy az ilyen kapcsolat ritka és nagyon értékes. Éppen a tragédia az, ami annyira egymás felé sodort bennünket, és ami elszakíthatatlanná tette a köztünk lévő köteléket!

Végül pedig fontos megemlítenem azt a nőt, akit korábban barátnőmnek sőt legjobb barátnőmnek (!) tartottam, és akivel közös üzleti vállalkozásba is fogtunk, de kiesett a rostán!

Mert amikor baj volt, nemhogy emberi szót vagy megértést kaptam volna tőle, sőt éppen ellenkezőleg. A gyerekem utolsó heteiben - amikor már azt sem tudtam, mit kívánjak, a gyerek kínjainak meghosszabbítását vagy inkább a megváltást - ő naponta zaklatott hosszas SMS-ekkel, hogy valamit még korábban ígértem neki és "lám, már megint nem tartom be" amit ígérek, satöbbi... És amikor erre válaszul megírtam, hogy a gyerekem itt haldoklik mellettem, ezért ezzel most nem tudok foglalkozni, ő nemhogy visszafogta volna az agresszivitását, de még újratámadott, sőt ügyvédet is fogadott ellenem...

Ez a mohóság és követelőzés, sőt az empátia teljes hiánya annyira leblokkolt, hogy sokáig teljesen a hatása alatt voltam. Nagyon megviselt. Sokáig tartott.

A gyászt iszonyú nehéz kiheverni vagy feldolgozni. De talán még ennél is nagyobb veszteség egy élő emberben ekkorát csalódni!

Egy élő emberben, aki maga is anya, de nem lát túl a saját kicsinyes érdekein és a vélt sérelmei feletti bosszúvágyán.

De összességében, visszatekintve tényleg elmondhatom, hogy a fiam halála révén egyszerre kitisztult a kép, megmérettek a barátaim, új barátokra leltem, és kiestek a szitán, akik nem bizonyultak méltónak arra, hogy barátoknak neveztessenek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése