Be kell vallanom, hogy voltak ezalatt olyan mélypontok, amelyekre visszemlékezni is szörnyű.
Eljutottam a tengerpartra, majdnem két éve a szerencsésekkel együtt, akik ezt megengedhetik maguknak, a télben a nyárba utaztunk a párommal, Izraelben nyaraltunk.
Sosem mondtam el senkinek, de akkor úgy úsztam be a tengerbe naponta, hogy bele akartam veszni a víz végtelenségébe, és nem akartam visszatérni.
A párom a parton várt rám, aggódva (miért úszom olyan messzire) de minden nap visszaúsztam.
Visszatartott a félelem és a felelősségérzet, mert ezzel őrá tettem volna át azt a hatalmas terhet, amit én úgy éreztem, nem tudok elviselni.
Abban az időszakban jöttem rá, hogy mekkora tehetetlenség vezérel, hogy bár a világ lakosságának egy százalékába tartozom, aki egyáltalán megengedheti magának a tengeri úszást télen, szuicid gondolatok gyötörnek, vagyis a nagy relatív jólétben sem tudok mit kezdeni magammal.
Akkor már nem szerettem a munkámat.
Csak magamnak vallottam be, de egyre kevésbé érdekeltek mások, az ügyfeleim hozzám képest apró gondjai, és nehéz volt lelkesedést és energiát sugározni, amiből nekem is kevés volt.
Kifulladt a lendület, ami hajtott még jó darabig...
A párom és a családom mellettem volt ugyan, de az önvád és önmarcangolás még mások vádló tekinteténél vagy viselkedésénél is nagyobb feladatot ad.
Pályát váltottam, azóta Angliában élek, és másoknak segítek.
A napokban jutott az eszembe, hogy a hátrahagyott coach-életemből van egy fontos elem, amit saját magamra, erre a gyászfeldolgozással járó önmarcangolásra is alkalmazhatnék.
A Key Performance Indicator (hogyan mérhető objektíven a teljesítmény) témában szerettem egy bibliai utalást használni Pál Apostol Korintusiakhoz írt első leveléből, annak bizonyítására, hogy minden mérhető, még a mérhetetlen szeretet is!
Gyakran idézett esküvői elem, talán a nem bibliaolvasók is találkoztak már vele.
A szeretet türelmes, szoktuk mondani a türelmetlen embereknek, ha sürgetnek minket...
Eredetileg úgy szól, hogy a szeretet hosszútűrő, nem hivalkodik, nem kérkedik és nem keresi a maga hasznát...
Tovább is van, mondjam még?
Azt bizonyítottam vele, hogy ha valami pontosan definiálható, akkor mérhető is.
És önmarcangolás helyett íme, használható is!
Bár nem vagyok alpvetően türelmes, a gyerekekkel mégis kialakul bennünk valami elfogadható türelmesség: "Vedd fel már a cipőd, na jó segítek" - féle.
A szeretet teli van jóindulattal és büszkeséggel, önzetlenséggel, a sikerekkel együtt-örüléssel, hittel és reménykedéssel, soha el nem múló érzésekkel! Sosem volt rményvesztett a szeretetem, még a legsötétebb órákban sem, amikor nyáron egy besötétített szobában ápoltam és vigasztaltam, miközben a facebookon mások a nyaralási fotóikat tették közzé....
De ha végignézem az alábbi listát, el kell ismernem, nem azért mindenben adnék magas pontszámot magamnak:
- Szeretek "kérkedni", büszke vagyok arra, ha valamit elérek. (Tibi is büszke ember volt, és jogosan, mert volt mire. Négy nyelvet beszélt, Barcelonai kezelése fél éve alatt alapszinten spanyolul is megtanult.)
- Sokszor volt hogy haragra gerjedtem, szenvedélyes ember vagyok, nem titkolom az érzéseimet. De ez nem mély harag, csak amolyan "megharagudás", jó szándék vezérli. Nem hiszek abban, hogy mindent dícsérni kell....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése