Iszonyú évek vannak mögöttünk!
Kapaszkodtok mindenbe, amibe csak lehetséges - a vak hitbe (mint tudjuk, a "hit a reménylett dolgok valósága, és a nem látható feletti teljes meggyőződés" (Zsid 11:1), és az orvostudományba (amikor kemó van, akkor a kemóba, amikor áttét van akkor a sugárba), meg mindenbe ami közte lehetséges (chi-kung, horoszkóp, kineziológia, varga-gomba és társai).
Vagyis kapaszkodunk minden "remény-sugárba" és az utolsó pillanatig felkészületlenül ér minket, hogy egyszer mindennek vége, az életnek is....- De hogy a saját gyermekünk élete is véges, mint ahogy a mi életünk is egyszer véget ér majd?
- Mit ér az életünk további része, amikor a gyerekünk elveszítése feletti fájdalommal kell megélni most már minden napot?
Sőt, mit ért az egész eddigi életünk minden küzdelme, ha egyszer az élet ilyen csúfos véget érhet?
Aztán TÉNYLEG egyszer csak eljön a pillanat, amit a filmben "Váratlan szépség"-nek (Collateral Beauty" neveznek, szerintem nem elég találóan.Mert nem szépség ez, és köze sincs a szépségversenyek világához!
Inkább csoda.
Váratlanul, a semmiből egyszer csak eléd bukkanó meglepetés.
Egy "flesh", egy pillanat, amikor egyszer csak azt érzed, hogy már képes vagy valami új értelmet adni mindennek, ami addig ért.Nem elfelejted őt, és nem felejted el a fájdalmadat, sőt!
Intenzíven érzed a jelenlétét, "angyali" gondviselését és támogatását.
Hogy veled van, mindig veled lesz ebben a formában, és már soha nem hagy majd el!
Profánul leírva: Az én esetemben a fiam egyetemi barátai tavaly váratlanul megkerestek egy szakmai ötlettel, amit ők nem tudtak kidolgozni, de nem tudtak/akartak fizetni a kidolgozásáért sem.
Én hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam az anyagok kidolgozásába, több-kevesebb sikerrel bevonva és lemorzsolva más kollégákat is, akik nem tudtak felnőni a feladathoz.
Volt, amikor szinte egyedül maradtam, de mégis hajtott valami belső erő, hogy egy konzisztens rendszert építsek tovább, amihez mára aztán egy sikeres csapat is kialakult, és nemsokára egy rendkívül innovatív weboldalon jelenik meg.
De folyamatosan hajtott valami belső erő, mint a gép, mentem előre, és mára megszületett!
Ez nem ment volna a fiam (igen, az elvesztett fiam!) ki tudja honnan származó energiái és sugallata nélkül.
Az én esetemben ez lett az a "váratlan szépség" vagy inkább "váratlan csoda" pillanata, amit talán mindenki megél egyszer, amikor - bármilyen sokk is zökkentette ki az addigi életéből - megbékél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése